A cikk eredetileg az UNI in&out 2026 kiadványában jelent meg.

Hogyan sikerült elérned, hogy megkapd a Nemzeti Tajvani Egyetem Kiváló Diák díját, amelyet abban az évben mindössze tíz hallgató nyert el mintegy tízezer közül, és te voltál az egyetlen külföldi díjazott?

Mindkét nagyapám orvos volt, de akkorra már csak az egyikük élt. Ő a család többi tagjával együtt beszélt le arról, hogy az orvosi felé induljak. Hosszas családi beszélgetések után beláttam, hogy engem sokkal inkább az emberi lélek működése vonz, így az utolsó pillanatban a pszichológia felé fordultam. Ma már tudom, hogy ez volt a legjobb döntés, amit akkor meghozhattam. A Babeş–Bolyai Egyetem évei alatt egyre erősebben éreztem, hogy vonz a külföldi tanulmányok gondolata. Így kerültem más egyetemi társaimmal együtt egy ösztöndíjas nyelvprogramba Kínába, ahol egy évet éltem, és naponta 8-10 órát a kínait tanultam. Nem volt egyszerű időszak, de rengeteget tanultam, nemcsak a nyelvet, hanem a kultúrát is, olyan dolgokat, amelyeket könyvből nem lehet elsajátítani. Sokat hallottam a Nemzeti Tajvani Egyetem kiváló oktatási stílusáról és az elérhető ösztöndíjakról, így ez lett a cél, és a nyelvvizsgáknak, valamint a kiváló értékeléseknek köszönhetően elsőként vettek fel ösztöndíjjal a Nemzeti Tajvani Egyetemre. Ez hatalmas ugrás volt: bekerültem egy olyan felsőoktatási intézménybe, amelyet a világ 63. legjobbjaként tartanak számon. Végül, mivel mindig is szenvedéllyel tanultam, annyira jól sikerült elsajátítanom a kínai nyelvet, hogy gyakran tolmácsoltam minisztériumoknak. Ráadásul egy olyan világba csöppentem, amelynek két, egymástól teljesen eltérő arca van: az egyik oldalon a futurisztikus, technológiailag fejlett ázsiai nagyvárosok világa, a másikon pedig a visszahúzódó őslakos közösségek, amelyek ma is őrzik több ezeréves hagyományaikat. Egy fizetett egyetemi programnak köszönhetően később lehetőségem nyílt közel kerülni hozzájuk – már nemcsak mint érdeklődő turista, hanem mint szociálpszichológus-kutató. Végül ez a tapasztalat lett a Tajvanon töltött évek egyik legemlékezetesebb része.

Miért látták úgy a program szervezői, hogy külföldiként te vagy a megfelelő a tajvani őslakos közösségek mobilitásának és rezilienciájának kutatására?

A program szervezői úgy vélték, hogy külföldiként egyfajta hidat képezhetek a különböző nézőpontok között: könnyebben tudtam kapcsolatot teremteni mind az őslakos közösségek tagjaival, mind a helyi résztvevőkkel. Az őslakosok felém tanúsított nyitottsága és befogadása lehetővé tette, hogy beleolvadjak a közösség életébe, és hogy kölcsönösen tanuljunk egy mástól a kultúráinkról, a kitartásról és a rezilienciáról. Ez az élmény számomra annak is a bizonyítéka lett, hogy másnak lenni nem mindig hátrány, néha éppen ez ad lehetőséget arra, hogy kapcsolatot építsünk különböző világok között, és valami egészen újat csináljunk.

Ott kint sportpszichológusként is dolgoztál. Hogyan kell ezt elképzelni, mi volt a munka fókuszában?

Először egy sportpszichológus szupervizor mellett dolgoztam különböző programokban és egyetemi asszisztensként. Később önállósodtam, és saját pszichológiai programokat építettem fel különböző csapatok számára. Eljutottam a nemzeti íjász- és az úszóválogatotthoz is. Az egyik diákom és két edző, akikkel dolgoztam, később kijutott a londoni olimpiára, több tanítványom pedig országos bajnok lett, ami hatalmas szakmai és emberi élmény volt számomra.

Mi hozott haza, és miért pont az ingatlanpiaccal kezdtél el foglalkozni?

Már csaknem tíz év telt el, mire haza tértem. Egyrészt a család is hívott haza, másrészt felmerült, hogy az ingatlan- árak hamarosan elszabadulnak, ezért szerették volna, ha segítek egy új lakás vásárlásában. Az egész család egyetlen ingatlanba fektetett, így a siker vagy a kudarc gyakorlatilag teljes mértékben rajtam múlt – hatalmas volt a nyomás. Éppen ezért a piac feltérképezését nagyon komolyan vettem, és utólag látom, hogy ez a hozzáállás vált az egyik legfontosabb tanulási folyamatommá. Ahogy egyre jobban elmélyedtem ezen a területen, és láttam, hogyan épül fel az ingatlanpiac, valamint hogyan dolgoznak az ingatlanosok, megszületett bennem a gondolat, hogy érdemes hosszabb távon is ezen a területen maradni. Ma számomra két iparág tűnik különösen izgalmasnak és jövedelmezőnek: az egyik a mesterséges intelligencia, a másik az ingatlanpiac.

Hogyan fonódik össze a pszichológia finom érzékenysége az ingatlanok és a ruhatervezés világával?

Magamat igazán vállalkozó szellemű pszichológusnak írnám le. Ha valaki belevág egy vállalkozás vezetésébe, rengeteg hasznát veheti a pszichológiának, hiszen a munka középpontjában mindig az ember áll, legyen szó tárgyalásról, döntéshozatalról vagy csapatmunkáról. Az ingatlanpiacon éppúgy, mint a divat területén, különösen fontos a finom emberismeret: érezni, mikor mire érdemes felhívni a figyelmet, hogyan lehet a legjobban ráhangolódni egy leendő vásárlóra és meddig érdemes elmenni egy alku során. Ahhoz, hogy valaki valóban jó értékesítővé vagy vezetővé váljon, elengedhetetlen a pszichológiai érzék. A pszichológusi tevékenységem az elmúlt években egyre több különböző élethelyzetet és történetet hozott elém, a vállalati stressztől és a nárcisztikus kapcsolatoktól kezdve egészen a serdülőkori útkeresésig vagy az élsportolók mentális kihívásáig. Ezekből a tapasztalatokból született meg a gondolat, hogy elindítsam a blogomat is – egy olyan ki egészítő felületet, ahol új megvilágításban írok azokról a témákról, amelyekkel a klienseimmel folytatott munkában is gyakran találkozom.

Hogy látod a nemzedékek közötti különbségeket? A mai fiatalok mennyire mások, mint akár csak egy generációval korábban?

Nem szeretem túlságosan szétválasztani az embereket aszerint, hogy melyik nemzedékhez tartoznak, inkább az egységet keresem. Természetesen minden generáció egy kicsit más, de éppen ez adja az értékét. Néha előfordul, hogy ha elakadok valamiben, egy fiatalabb családtagom odajön, és pillanatok alatt, néhány gombnyomással megmutatja, hogyan lehet megoldani azt, ami nekem addig nem ment Az idősebbek viszont a tapasztalat és a bölcsesség hordozói: ők őrzik azt a tudást, ami segít felismerni a mintákat, mielőtt fájdalommá vagy szenvedéssé válnának. Ha a különböző generációk egymásra hangolódnak és egymástól tanulnak, abból valódi növekedés születik – a családban és a társadalomban egyaránt.

Mit tanácsolnál a jövő pszichológusainak, vagyis azoknak a diákoknak, akik erre a pályára vágynak?

Talán azt, hogy minél hamarabb és minél magabiztosabban tanuljanak meg angolul. Ez tényleg kulcsfontosságú, mert így tudnak hozzáférni a legfrissebb tudományos eredményekhez, hallgatni inspiráló előadásokat és olvasni olyan kutatásokat, amelyekből rengeteget lehet tanulni. Az angol nyelv ma már nemcsak egy plusztudás, hanem eszköz arra, hogy a világ bármelyik részéről elérhetővé váljon a tudás.

Kell-e tartani attól, hogy a pszichólógusokat leváltják az MI-megoldások?

Úgy gondolom, hogy most egy nagy átalakulás küszöbén állunk, hasonló an ahhoz, amikor megjelent az első személyi számítógép vagy az internet. Nyilván vannak munkahelyek, amelyeket a mesterséges intelligencia már most is átalakít. Ázsiában például láttam olyan éttermeket, ahol már robotok hozták ki a tálcákat az asztalokhoz, így jóval kevesebb felszolgálóra volt szükség – ők inkább a lepakolást és a logisztikát segítették. Ami a pszichológiát illeti, az MI sok mindenre képes: empatikus válaszokat adhat és sokszor hasznos tanácsokat is. Viszont a térben megélt emberi jelenlétet nem tudja pótolni. Nem képes érzelmi válaszokat megélni, és bár rengeteg információja van, a válaszai nem élettapasztalatból, hanem kognitív adatokból születnek. Az idei lisszaboni AI Web Summiton is szólt néhány előadás erről: bár a mesterséges intelligencia már rend kívül fejlett, még mindig nem tudjuk, hogyan adhatnánk neki valódi érzelmeket vagy hogyan taníthatnánk meg rezonálni egy másik emberrel. Ez továbbra is az egyik legnagyobb kihívás, és éppen ez teszi különlegessé és pótolhatatlanná az emberi mivoltunkat.

Hogyan látod, miként lehet megőriz ni az emberi jelenlétet a technológia rohamos fejlődése mellett?

Minden technológia lehet jó is, és rossz is, attól függ, hogyan használjuk. A telefon is lehet ártalmas, ha valaki folyamatosan a telefonjába merül, és a függőjévé válik. De lehet tudatos eszköz is, ahogy a dalai láma példája mutatja: ő beállított rajta egy emlékeztetőt, amely minden órában a boldogságra és a hálára emlékezteti. Ehhez hasonlóan az MI is csak egy eszköz, és nemcsak nekünk, pszichológusoknak, hanem mindannyiunknak érdemes megtanulnunk jól használni. Ha tudatosan integráljuk, rengeteget könnyíthet a munkánkon automatizálhatja a rutinfeladatokat, és teret adhat annak, ami igazán emberi bennünk: a kreativitásnak, az empátiának és a személyes kapcsolódásnak.

Miben érzed leginkább, hogy a külföldön szerzett tapasztalataid formálták a látásmódodat akár a pszichológusi munkádban, akár az életed más területein?

Amikor valaki hozzám fordul, az élethelyzetét mindig négy különböző szemszögből igyekszem átlátni.

1. Az európai szemlélet A hagyományos, európai pszichológiai irányt a Babeş–Bolyai Egyete men sajátítottam el, ez az a szemlélet, amellyel Európában a legtöbben dolgozunk. Stabil, rendszerezett és racionális alapot ad a pszichológusi munkához.
2. Az amerikai szemlélet A Tajvani Egyetemen folytatott tanulmányaim során irányadó volt az amerikai pszichológia. Ennek köszönhetően figyelemmel kísérem a legfrissebb tudományos és kísérleti eredményeket, hogy pontos kérdéseket tegyek fel, jó válaszokat adjak és időben felismerjek egy-egy összefüggést vagy tünetegyüttest.
3. Az ázsiai szemlélet A Tajvani Egyetemen tanulmányaim részeként megismerkedtem az ázsiai pszichológiai gondolkodással, amely olyan fogalmakat helyez középpontba, mint a meditáció, a figyelem, a fókusz vagy a hála. Ezeket elméleti keretként, majd gyakorlatban (elvonulásokon) tanultam, de mély benyomást tettek rám, és ma is fontos részei a szemléletemnek.
4. Az őslakos látásmód Az őslakos közösségek nemcsak túlélnek a természetben, hanem egy olyan érzékenységgel kapcsolódnak hozzá, amit mi, modern emberek sokszor már elfelejtettünk. Ők másképpen figyelnek, látnak és érzékelnek, más szinten figyelik a világot, és ez a fajta érzékenység segít abban, hogy tudatosabban éljünk.

Ezt a négy szemléletet nemcsak a munkámban, hanem a magán- életemben is alkalmazom. Nagyon hasznosnak bizonyulnak, mert egy statikus, elakadt helyzetet is gyorsan mozgásba tudnak hozni – valame lyik nézőpont vagy a kombinációjuk mindig segít, és ilyenkor a változás szinte azonnal elindul.

Antonia Bai

• 40 éves.
• Pszichológus, blogger és vállalkozó. Saját pszichológiai praxist vezet, blogjában a modern mentális egészség és a kultúrák közti élet témáiról ír. Olyan globális lelkületű em berekkel dolgozik, akik az egyensúlyt keresik. Emellett egy divatmárkát irányít és projektalapú ingatlanfejlesztésekkel foglalkozik.
• A kolozsvári Babeş–-Bolyai Egyetem pszichológia szakán végzett 2009-ben. Kolozsvárt követően Ázsiában élt közel 10 évig, többek közt Kínában, Japánban és Tajvanon. Kínában 2009–2010 között járt a Csangcsun Egyetemre, majd 2011 és 2014 között a Nemzeti Tajvani Egyetemen szerezte a mesterdiplomáját szociálpszichológia szakon. Itt nyerte el a Kiváló Diák Díjat 2013-ban. Sportpszichológusként a tajvani nemzeti íjászcsapattal és a Nemzeti Úszómentő Szövetséggel is együtt dolgozott.

Még több értékes tartalom vár!

Az UNI in&out 2026 kiadványban olyan témákban mélyedhetsz el, amik valóban számítanak – oktatásról, jövőről, karrierről. Digitális és print formátumban is elérhető a shop.uniside.hu oldalon!